Hírek

30 máj
Amerikai partnerek a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem és az egyesült államokbeli Indiana állam felsőoktatási intézményei közötti partnerség újabb területeiről egyeztetett Diego Morales, Indiana államminiszterrel Szilvássy Zoltán rektor. Az egyeztetésen szó volt egyebek mellett az egyetem új nemzetközi együttműködéseiről és az intézményhez kapcsolódó vállalati kapcsolatokról is.
30 máj
Visszaszereznék az előnyt
Folytatódik az NB I-es bajnoki döntő a Debreceni Egyetem női futsalcsapata számára. A lányok hazai pályán próbálják kiharcolni a győzelmet.
29 máj
Elismerte a leghatékonyabb középiskolákat a Debreceni Egyetem
Idén is elkészítette a felvételi adatok alapján legjobban teljesítő középiskolák rangsorát a Debreceni Egyetem. A pályaorientáció erősítése céljából indított, beiskolázást ösztönző programban a legkiválóbb eredményeket elért tizenhét középiskola oktatási tevékenységét jutalmazta az intézmény.
29 máj
Erősödő kubai kapcsolatok
Kilenc kubai felsőoktatási intézmény rektorával folytatott megbeszélést a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kossa György. A találkozón egyeztettek az esetleges együttműködési területekről.
28 máj
Bővülő egyetemi kapcsolatok Kanadában
Egy másfél éve indult interdiszciplináris kutatási program eredményeinek köszönhetően hamarosan a montreali Concordia Egyetem és a Debreceni Egyetem között létrejött általános együttműködési megállapodás is segíti a Kanadában élő magyarság múltjának kutatását. A partnerség révén további projektek is indulhatnak.
27 máj
Tovább bővül az ázsiai partnerhálózat
Gyógyszerfejlesztésre, kutatásokra, minőségellenőrzésre és képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az Üzbég Köztársaság elnökének hatáskörébe tartozó Orvosi Főigazgatóság Egészségügyi és Járványügyi Felügyeleti Osztálya. A közép-ázsiai ország delegációja a dokumentum aláírását követően látogatást tett több egyetemi kutatóegységben.
27 máj
Ismét nagyot szólt a Debrecen Drive
Látványos bemutatókkal, szakmai programokkal, családi attrakciókkal és különleges járművekkel töltötte meg a Nagyerdőt Magyarország legnagyobb autó- és járműipari rendezvénye, a Debrecen Drive. A háromnapos eseményen minden korosztály megtalálhatta a számára tökéletes programot.
26 máj
Győzelemmel búcsúztak a szezontól
A Debreceni Egyetem kézilabdázói és labdarúgói is sikeresen vívták meg idei utolsó mérkőzésüket. Egyenlő az állás a női futsal NB I döntőjében.
23 máj
Debrecen Drive: a jövő meghajtási módjait keresték
Milyen energiával fogják mozgatni a jövő autóit? Erre a kérdésre keresték a választ elsősorban az autóiparban érdekelt szakemberek, döntéshozók a Debrecen Drive szakmai konferenciáján pénteken. A Debreceni Egyetem rektora kiemelte: Debrecenben együttműködnek a német, a kínai és a magyar autóipari beruházások, amelyekhez az egyetem kiválóan képzett munkaerőt biztosít.
23 máj
A döntő második összecsapása következik
A Debreceni Egyetem női futsalcsapata vezet a TFSE elleni NB I-es fináléban, amelynek második felvonása idegenben lesz. A férfi futsalosok, a labdarúgók és az amerikai futballisták itthon lépnek pályára. A kézisek a szezon utolsó mérkőzésére készülnek.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.