Hírek

25 nov
Kihívások és új irányok a pedagógiában
Az olvasás-írástanítás legújabb kutatási eredményeit, pedagógiai módszereket és eszközöket mutattak be pénteken a Debreceni Egyetemen, a Belügyminisztérium szakmai konferenciáján. Az eseményen elhangzott, hogy az elmélyült, értő olvasási készségek fejlesztése mellett a stabil vonalvezetésen keresztül, az olvasható íráskép kialakításán túl a kreatív szövegalkotási képesség megteremtésére kell nevelni a tanulókat.
25 nov
Műszaki karos hallgatók mutatták be kutatásaikat
Egykori kenyérgyárak közösségi hasznosítása, közúti zajterhelés vizsgálata a 471-es főút Debrecen belterületi szakaszán, a Hortobágy-Berettyó öntözővízként történő hasznosításának vizsgálata – egyebek mellett ilyen témákban tartottak előadásokat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán rendezett Tudományos Diákköri Konferencián. A hallgatói tudományos versenyre idén 46 dolgozatot neveztek be. A legjobban szereplők ösztöndíjat kaptak, illetve részvételi jogot nyerte
25 nov
Őszi bajnok a DEAC labdarúgócsapata
Győzelemmel zárta az évet a Debreceni Egyetem focicsapata, így az élről várja a tavaszi folytatást. Szintén nyertek a kézilabdázók és a női futsalosok. A jégkorongozók és a férfi futsalosok kikaptak.
25 nov
Középiskolások ismerkedtek a TTK-val
Idén is óriási érdeklődésre tartott számot az iTTKutathatsz elnevezésű Természettudományos és Mérnöki Fesztivál és Duális Képzési Információs Nap. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (TTK) képzési kínálatáról, felvételi követelményeiről és a duális képzéséről tájékozódhattak a középiskolások a rendezvényen.
22 nov
Húsz éve partnerségben a külföldi hallgatókért
Két évtizede közvetít külföldi hallgatókat a Debreceni Egyetemre a kínai iStudy és a Vietnam CentrePoint. A nemzetközi oktatási ügynökségek az elmúlt években több ezer külföldi diákot kapcsoltak össze az egyetemmel. Az évforduló alkalmából Nandzsingban és Ho Chi Minh City-ben rendezett ünnepségen az egykori debreceni hallgatók karrierútjukról is meséltek.
22 nov
Telt házas volt az idei DExpo! - videóval
Nagy sikerrel rendezte meg beiskolázási programját, a DExpót november 20-21-én, szerdán és csütörtökön a Debreceni Egyetem. Két nap alatt csaknem hatezer, felvételi döntés előtt álló középiskolás ismerkedett meg az intézmény képzési kínálatával és szolgáltatásaival.
22 nov
Évet zár a focicsapat
A Debreceni Egyetem jégkorongozói két mérkőzést játszanak a hétvégén. Női futsalosaink itthon, a férfiak idegenben lépnek pályára. A labdarúgók az év utolsó bajnokijára készülnek, a kézilabdázókra rangadó vár.
21 nov
A matematika tanítása a megújuló mérnökképzésben
A matematikaoktatás néhány aktuális kérdése a mérnökképzésben címmel tartottak előadásokat és kerekasztal-beszélgetést a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A rendezvényen a kar oktatói tapasztalataikat, javaslataikat osztották meg.
19 nov
További együttműködéseket szorgalmaz Üzbegisztán nagykövete
Kutatásfejlesztési projektekről, a meglévő kapcsolatok szélesítéséről, valamint a Debreceni Egyetemen tanuló üzbég hallgatók számának növelési lehetőségeiről tárgyalt a közép-ázsiai állam nagykövete Szilvássy Zoltán rektorral. Oybek Shakhavdinov a megbeszélést követően hazája hallgatóival is találkozott.
18 nov
Csaknem kétmilliárd forint nemzetközi kutatási együttműködésekre
A Debreceni Egyetem öt pályázatát támogatja a modellváltó felsőoktatási intézmények nemzetközi léptékű kutatásaihoz kapcsolódó HU-rizont program. Az új támogatási rendszer nyerteseit Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Debreceni Egyetemen jelentette be.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.