Hírek

17 máj
Újabb érmet szerezhetnek
A Debreceni Egyetem női futsalosai esélyesként várhatják a bajnoki bronzcsata visszavágóját Miskolcon. Idegenbe utaznak a labdarúgók és a kézilabdázók is.
16 máj
Már két éve „mozgatja” a dolgozókat a DEDM
Újabb egység került a kiemelt kategóriába az idén kétéves Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramban (DEDM). A DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai nemcsak sokat mozognak, de a közösségépítésben is élen járnak.
16 máj
Új vezető a Botanikus Kertben
A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjét csaknem húsz évig irányító és nemrég nyugdíjba vonult Papp Lászlót Takács Attila biológus váltotta az igazgatói székben. Az új vezető úgy erősítené a kert kapcsolatait a kutatással, az oktatással és a természetvédelemmel, hogy az közben mind vonzóbb legyen a kikapcsolódásra vágyók körében.
15 máj
Újra nyári táborok az Informatikai Karon
Programozó és SzenzorIKa táborokat indít júniusban közép- és általános iskolásoknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A diákok megismerkedhetnek többek között a korosztályuknak megfelelő programozási nyelvvel, a mesterséges intelligenciával, az önvezető járművekkel, a 3D nyomtatással, az animációkészítéssel, a játékfejlesztéssel, valamint a Data Mining programokkal is.
15 máj
Középpontban a pedagógus életpálya
A Debreceni Egyetemen folytatódik május 22-én, szerdán a tanári pálya népszerűsítésére indított „Akik arra születtek…” Pedagógus álláshelyek 2024. rendezvénysorozat. Az eseményen résztvevők megismerkedhetnek a tanárképzés nyújtotta lehetőségekkel, emellett találkozhatnak a régió állást kínáló intézményeinek képviselőivel is.
15 máj
Újabb kuratóriumi látogatások a Klinikai Központban
Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Klinikai Központ további egységeibe látogatott az elmúlt napokban. A testület elnöke és több tagja ezúttal a DE KK Fogászati Klinikáján, a Járványügyi Koordinációs Központban, az Orvosi Képalkotó Klinikán, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetben, a Járóbeteg Szakellátási Központban, valamint az Igazságügyi Orvostanon járt.
14 máj
Beiskolázási és diplomás pályakövetési trendek a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetemre jelentkező diákok felvételi adatairól és az intézményben oklevelet szerzett hallgatók elhelyezkedésének eredményességéről tartott tájékoztatót az egyetem szakembereinek az Oktatási Hivatal. A regionális adatok komplex elemzése és bemutatása során kiderült: a Hajdú-Bihar vármegyében élő fiatalok kétharmada továbbtanuláskor a Debreceni Egyetemet választja.
14 máj
Világszínvonalú labor nyílt a Műszaki Karon
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Power Belt Kft., a dokumentum aláírását követően pedig átadták a kar Ótemető utcai épületében a cég jóvoltából több millió forintból kialakított, úgynevezett Hajtástechnikai Laborpontot. A világszínvonalú gépekkel, eszközökkel felszerelt műhely egyszerre 20-22 hallgató gyakorlati oktatását segíti.
13 máj
Zsinórban negyedszer kupagyőztes a DEAC
A Debreceni Egyetem női futsalcsapata megvédte címét a Magyar Kupában. Győzelemmel zárta a hétvégét a labdarúgó együttes is, amely a kis Loki elleni derbin szerezte meg a három pontot.
10 máj
Kihívás teljesítve!
Több mint kétszáz résztvevő csaknem ezer kilométert teljesített a Debreceni Egyetem dolgozóinak 24 órás mozgáskihívásán. Arra vállalkoztak, hogy egy teljes napon át, egymást váltva futnak, illetve gyalogolnak a Dóczy utcai sportcampus rekortán pályáján.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.