Hírek

05 ápr
A döntőért játszanak
Az elődöntő harmadik összecsapására készül a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata. Szintén a bajnoki finálé a tét a női futsalosok mérkőzésén, amelyet a DESOK-ban rendeznek, míg a többi együttesünk idegenben lép pályára.
05 ápr
Bővülő kínai egyetemi kapcsolat
Megerősítette meglévő oktatási és kulturális együttműködését a Debreceni Egyetemmel a Tianjin Foreign Studies University, az ezt rögzítő megállapodást csütörtökön írták alá. A kínai delegációt vezető Chen Fachun elnök egyúttal a Konfuciusz Intézet további öt évre szóló akkreditációjának dokumentumát is átadta a DE vezetőinek.
04 ápr
Már lehet pályázni a GTIDEA-ösztöndíjakra
Meghirdette a tudományos életpályát ösztönző elismerések idei pályázatait a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Ebben az évben is a kuratórium hozza majd meg a végső döntést arról, hogy kik érdemesek a Publikációs Díjra, a Kiválósági PhD Ösztöndíjra, valamint a GTIDEA Professzora címre.
28 már
Az Ipar Napja: élményalapú oktatás a Műszaki Karon
A XXI. századhoz igazodva újszerű, élményalapú oktatás bevezetésére törekszik a Debreceni Egyetem Műszaki Kara – hangzott el a felsőoktatási intézmény, a debreceni önkormányzat, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottságának közös szervezésében szerdán tartott Az Ipar Napja Debrecenben című konferencián, a Nagyerdei Stadionban. A programhoz kapcsolódó szakkiállításon 30 iparvállalat mutatkozott be.
28 már
A rájátszás a tét
A hosszú hétvégén itthon játszanak a labdarúgók és a kézilabdázók, míg a kosarasok Szegedre utaznak, ahol a rájátszásba jutásért vívnak nagyon fontos összecsapást.
26 már
Ipari irányok az Ipar Napján
A régió iparát reprezentáló szakkiállítás és konferencia várja azokat, akik részt vesznek március 27-én Az ipar napja Debrecenben című nagyszabású rendezvényen. Egyebek mellett a Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzéseit, ipari kapcsolatait és a városi önkormányzat gazdasági, városfejlesztési terveit is bemutatják.
25 már
Könyvek a jövő projektmenedzsereinek
Szakkönyveket adományozott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán műszaki projektmenedzsment szakember szakirányú továbbképzésben tanulóknak a Projekt Management Institute szervezet Magyarországi Tagozata. A most induló képzést a munkaerőpiacon, a műszaki és IT területeken felmerülő egyre növekvő igények kielégítésére hozta létre az egyetem.
25 már
Elődöntős a DEAC röplabdacsapata
Összejött a történelmi siker, a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a legjobb négy közé jutottak az Extraligában. A lányok is győzelemmel zárták a hétvégét és nyertek a labdarúgók is. Kikaptak ugyanakkor a kosárlabdázók, a kézilabdázók és a női futsalosok.
25 már
Festival d’Italiano Debrecenben
Idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium látta vendégül március 22-23. között a Festival d'Italiano országos olasz nyelvi verseny résztvevőit. A programok, feladatok, versenyszámok összeállításában a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Olasz Tanszék oktatói is közreműködtek.
22 már
Megjelent az első tavaszi Egyetemi Élet
Mit kaptak a Debreceni Egyetem joghallgatói a Felező és Végzős Bálon? Miként alakult ki évszázadok alatt a debreceni Dósa nádor tér jelenlegi arculata? Miért tűzték ki a Debreceni Egyetem zászlaját Afrika legmagasabb hegyének csúcsára és miként teljesített az alapszakasz végén a DEAC jégkorong csapata? Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.