Hírek

01 már
Ismét a pályán
A válogatott szünetet követően hazai környezetben játszik újabb bajnokit a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. Jégkorongozóink az alapszakasz hajrájában járnak, a férfi futsalosok pedig már a rájátszás felsőházában küzdenek a pontokért. A labdarúgók idén először lépnek pályára a bajnokságban, és a jó sorozatukat folytathatják a kézisek és a női futsalosok.
29 feb
Német nagyköveti vizit az egyetemen
Ismerkedő látogatást tett szerdán a Debreceni Egyetemen Julia Gross, Németország magyarországi nagykövete. A diplomata elsőként egyetemi vezetőkkel tárgyalt, majd találkozott a Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézetének oktatóival és az intézmény német szakos hallgatóval is.
28 feb
Madárgyűrűzés az Egyetem téren
Csaknem hetven madár kapott egyedi azonosítót a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán kedden. Szén-, kék- és fenyvescinegéket, csuszkákat és zöldikéket, valamint csízeket jelöltek meg a szakemberek az idei, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett egyetemi madárgyűrűzésen.
26 feb
A pilótaképzésről is tájékozódott a dél-ázsiai küldöttség
A Debreceni Egyetemen járt és a bangladesi hallgatók számának növelési lehetőségeiről egyeztetett a Bangladesi Népi Köztársaság bécsi nagykövetségének és állandó képviseletének delegációja. A diplomaták a Műszaki Karra is ellátogattak.
26 feb
Farsangi hangulatban folytatódott a kiváló sorozat
A Debreceni Egyetem kézilabdázóinak mérkőzése a farsang jegyében zajlott, és sikerrel zárult. Nyertek a női futsalosok is, ugyanez viszont nem jött össze a fiúknak, és szintén kikaptak a jégkorongozók és a röplabdázók.
23 feb
Irány Erdély!
Szombaton Gyergyószentmiklós, másnap Csíkszereda lesz az állomás a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata számára. A női és a férfi futsalosok is idegenben lépnek majd pályára, míg röplabdázóink és kéziseink itthon gyűjthetik be a pontokat.
19 feb
Formálódó kubai kapcsolat – folytatás márciusban
Tudományos és képzési együttműködéseket szorgalmaz a Debreceni Egyetem és hazája felsőoktatási intézményei között a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete. Guillermo Vázquez Moreno az intézmény Vezér utcai ipari parkjába is ellátogatott.
19 feb
Rájátszásban a DEAC jégkorongcsapata
A vasárnapi eredmények ismeretében már biztos, hogy az Erste Liga-playoffban folytathatják a Debreceni Egyetem jégkorongozói. Győzött női futsalcsapatunk és a röplabdázók is megszerezték a három pontot. A kézisek döntetlent játszottak Tatán.
16 feb
Újabb harc a pontokért
Két hazai mérkőzés vár a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatára. Férfi futsalosaink Magyar Kupa-meccset játszanak, a nők bajnokit. Röplabdázóink és a kéziseink idegenben lépnek pályára.
13 feb
Tálentumok – egyedülálló támogatás a Műszaki Kar hallgatóinak
Egy magánalapítvány is segíti a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, hátrányos helyzetű hallgatókat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A Debreceni Tálentumok Alapítványt egy vállalkozó hozta létre, aki két diplomáját is itt szerezte korábban és úgy érzi, sokat köszönhet az intézménynek. A legfrissebb pályázati kiírásra február 23-ig lehet jelentkezni.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.