Hírek

29 aug
Mozgalmas nyár a SET-ben
A nyári felkészülési időszak mindig izgalmas és kihívásokkal teli periódus a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ (SET) életében, nem volt ez másképp idén sem. Ezúttal 10 csapat 250 élsportolójának felméréseit végezték el a Debreceni Egyetem szakemberei júliusban és augusztusban.
25 aug
DEAC: már terepen is menő
Terepfutó szakosztályt alapított a DEAC. Az új szakág különlegessége, hogy a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjából és az azt szervező Szabadidősport szakosztályból nőtte ki magát. A hazai terepfutó közösség két-három évvel ezelőtt kezdett el intenzíven bővülni, a sportág egyre népszerűbb hazánkban.
24 aug
Pótfelvételi: a legjobbak között a DE
A pótfelvételi eljárásban is kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem. Az eredmények alapján mintegy hatszáz diák nyert most felvételt, összesen pedig csaknem tízezer elsős kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az intézményben.
15 aug
Véget ért az idei Nyári Egyetem
A Debreceni Nyári Egyetem kurzusain ebben az évben több mint száz hallgató tanulta a magyar nyelvet, ismerkedett a magyar kultúrával két év kényszerű kihagyás után ismét jelenléti formában. A diákok 35 országból érkeztek Debrecenbe, idén a legtöbben a lengyelek voltak.
10 aug
Űrszakembereket képeznek a Debreceni Egyetemen
Innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakember képzés indul a Debreceni Egyetemen. A szakirányú továbbképzési szakon a táplálkozástudományban és az egészségtudományban jártas szakembereket képeznek, akik képesek a hosszú űrutazással, illetve az exoplanétákon való tartózkodással kapcsolatos problémák kezelésére. A képzés az UniSpace program részeként szeptemberben kezdődik.
04 aug
Duplázott a könyvtár
Megvédte „a hónap legaktívabb szervezeti egysége” címét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Akárcsak júniusban, úgy júliusban is a könyvtár dolgozói mozogtak a legtöbbet és gyűjtötték ezzel a legmagasabb pontszámot az intézmény Dolgozói Mozgásprogramjában.
29 júl
Új folyótérképezési módszer
Egy nemzetközi kutatási együttműködés legújabb eredményeként félautomata hidromorfológiai térképezési eljárást fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai.
28 júl
Villamosmérnök mesterképzés: sikeres akkreditáció
Elindulhat a villamosmérnök mesterképzés a Debreceni Egyetemen. A képzésben a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az Informatikai Kar közösen vesz részt. A három kar együttműködésének köszönhetően a hallgatók komplexebb, az ipar elvárásainak még inkább megfelelő tudást szerezhetnek. A képzés 2023 februárjában kezdődik.
28 júl
DE kollégiumok: közelgő határidő
A felvételi után itt a kolivadászat ideje. Augusztus 5-ig adhatják be kollégiumi jelentkezésüket a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatói. Az intézmény Debrecenben, Hajdúböszörményben, Nyíregyházán és Szolnokon összesen 15 kollégiumban 1277 férőhelyet biztosít a gólyáknak.
27 júl
Pótfelvételi: iDE érdemes jelentkezni
Elindult a pótfelvételi eljárás, a Debreceni Egyetemen az önköltséges képzések mellett állami ösztöndíjas képzésben 43 alapképzési vagy osztatlan szakra lehet jelentkezni augusztus 5-ig. Újdonság, hogy az idei pótfelvételin olyan szakok is elérhetők, amelyeket az általános felvételi során nem hirdetett az intézmény.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.