Hírek

25 ápr
Nagy lépés a címvédés felé
Remek hetet zárt a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata, de a lányok is örülhettek, hiszen előnybe kerültek a döntőben. A kézilabdázók fontos mérkőzést nyertek a bajnokságban, az amerikai futballisták pedig a kupában diadalmaskodtak. Labdarúgóink ikszeltek, női röplabdázóink és floorballosaink kikaptak hétvégén.
22 ápr
„Küldetése a juhágazat megújítása”
A juhtenyésztés korszerűsítésében végzett kimagasló munkáját, Jávor András professzor iskolateremtő tevékenységét méltatta Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az ágazatot érintő új támogatásokról is beszámolt pénteken a Debreceni Egyetem agrárkarának juhtenyésztési konferenciáján, ahol a MÉK új professzor emeritusának munkássága előtt tisztelegtek.
22 ápr
A pandémia hatásai a zenei nevelésre
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be. A most megjelent tanulmány többek között a zenetanárok és oktatók alkalmazkodásából eredő új módszertanokat veszi sorra.
22 ápr
Döntő küzdelmek
A Debreceni Egyetem női és férfi futsalcsapata fontos bajnokit játszik hétvégén. Hazai pályán gyarapíthatja pontjai számát a DEAC labdarúgócsapata, míg a kézilabdázók, a floorballosok, az amerikai futballisták és a női röplabdázók idegenbe utaznak.
21 ápr
Nyelvtanulás új formában
A kínai nyelv megismertetésére kötött oktatási és kulturális együttműködési megállapodást szerdán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete, a Debreceni Nyári Egyetem és az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ.
20 ápr
Innováció és aktualitások az informatikában
A számítógép-hálózatok és alkalmazásaik, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia területén elért fejlesztésekről és a magyarországi IT-ipar legújabb eredményeiről adtak átfogó képet a hazai felsőoktatás, a közgyűjteményi közösségek, valamint az informatikai szektor szereplői a Debreceni Egyetem Informatikai Karán (IK) tartott Networkshop országos informatikai konferencián.
20 ápr
Karrierépítés az informatikában
A legújabb informatikai technológiákkal, aktualitásokkal ismerkedhetnek meg a Debreceni Egyetem Informatikai Karának hallgatói a 25. Informatikai Szakmai Napokon. A kedden reggel megnyitott rendezvényen minden eddiginél több szakmai előadáson vehetnek részt a látogatók.
19 ápr
Hősies küzdelem
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Kistext ellen a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata a rájátszásban, így az ötödik helyért küzdhet. Labdarúgóink hősies küzdelmet vívtak Kazincbarcikán, míg kosarasaink, amerikai futballistáink és floorballosaink pont nélkül maradtak.
14 ápr
Országos siker az idősoktatásban
Kiváló eredményt ért el a felnőttkori tanulásban szerzett jó gyakorlatokat bemutató EPALE 2022-es Mester és Tanítványai tartalomfejlesztési pályázatán Bene Ágnes, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának adjunktusa. Az egyetemi szakember az időskorúak oktatásában vállalt munkájáért kapta az elismerést.
14 ápr
Debrecen-Nagyvárad: agrárpartnerség
Bővül a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem 25 éve meglévő együttműködése. Az oktatási és kutatási partnerség mellett a doktori képzések összehangolósáról írt alá szerdán megállapodást a két intézmény. A szerződés értelmében a DE és a Nagyváradi Egyetem közös szemináriumokat, szimpóziumokat, tudományos előadásokat is szervez.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.